Vége a zenélésnek, de új hobbira leltem a kozmetikumokban

Lassan tíz év után úgy döntöttünk a csajokkal, hogy abbahagyjuk a zenélést, és nem nyomunk már több próbát a garázsban. Mi négyen az egyetem óta zenéltünk együtt, de jöttek a gyerekek, változtak az idők, és kellett egy kis plusz idő és energia, amit a bandától vettünk el. Bár az idő kellett, de egy hobbi is, így elkezdtünk gondolkozni a lányokkal, hogy mit csinálhatnánk helyette. Így jött az ötlet, hogy gyártsunk kozmetikumokat otthon, házilag.

Igazából az ötletet a humanityaruhaz.hu adta, és egy termékcsalád, ami ott kapható. Sosem gondoltuk volna, hogy ez lehetséges, de két hónapja meg is csináltuk életünk első tusfürdőjét, ami tuti messze jobb, mint bármelyik bolti. Hogy miért? Mert ez tuti természetes, hiszen csak az van benne, amit mi bele akartunk tenni. De hogy jön ide ez a webshop?

Innen vesszük az alapanyagokat, és innen tájékozódunk ezek felhasználásáról. Bizony, mindkettőt. Ez ugyanis nem csak egy sima webáruház bio cuccoknak, ez jóval több annál. Ha rámész egy termékre, akkor annak az összetevőiről, gyártásának folyamatáról, és felhasználásárol, hatásairól is olvashatsz, elég részletesen. Mi most a Stephenson termékcsalád termékeibe vetettük bele magunkat a lányokkal. Ezek Melt & Pour alapok, krémek, illetve fürdőkozmetikum alapok. Magyarul elég szuper kis cuccokat tudunk gyártani belőlük. Ezekkel a termékekkel, illetve azokkal amik ebből pár lépésben készülnek, könnyen biztosíthatjuk bőrünk és hajunk egészségét. Kezdőként és profiként is simán lehet használni ezeket a magas színvonalú termékeket, szappanok és kozmetikumok készítéséhez.

A Stephenson termékcsaládban számtalan terméket találsz, akikből különféle szereket készíthetsz el, és ezek minden kiszerelésben kaphatók. Mi most kinéztünk egy testápoló alapot. Milyen menő lenne már ebből saját gyártmányt használni, nem? Sőt, adnánk belőle a rokonoknak, ismerősöknek is ajándékba. Totál izgatottak lettünk, így bele is vágtunk a vásárlásba. Az alap, amit kinéztünk, egy organikus összetevőkből készült természetes termék, ami tovább illatosítható, és kiegészíthető vitaminokkal. Az alap akár már így önmagában is használható, de akár 10%-ig is adagolható egyéb hatóanyagokkal. Készíthető belőle nappali vagy éjszakai testápoló is, szemkörnyék ápoló, kézápoló, bőrradír, maszk, vagy bármilyen speckó krém, ez csak rajtunk múlik. És ez a legjobb az egészben, a szabadság, amit a kezünkbe adnak.

A fejünkben már össze is állt, hogy mit készítünk, és hogyan. Vica egy nappali, én pedig egy éjszakai krémet, a többiek pedig kézkrémet csinálnak majd. Aztán persze osztozunk, és lesz mindenkinek minden. A szükséges Stephenson alapanyagból a legnagyobb, gazdaságos kiszerelést vettük meg, és már nincs is más hátra, csak a krémek elkészítése együtt, amint megjött a futár.