A napelemmel értéket teremtve
Szombaton a zenekarommal együtt a következő számunk szövegének megírásán gondolkodtunk.
Mindig is szempont volt az, hogy értéket képviseljünk a dalainkban. Ne egy könnyen emészthető, semmitmondó dalszöveg legyen, hanem olyan, ami hozzáadott értéket tartalmaz. Olyat, ami elindítja az embert egy úton, egy jó úton. Ami gondolatébresztőként szolgál. Ami ad, nem pedig elvesz. Ami teremt, nem pedig rombol. Szívügyünknek tekintjük többek között az állatvédelmet, de legalább annyira fontos nekünk a környezetvédelem is. Így sokat beszélgetünk ezekről. Hogyan tudnak akár 1-1 mondat erejéig figyelmeztetésként, figyelemfelhívásként megjelenni a dalszövegeinkben. A társunk említette, hogy napelemeket szeretne beszerezni.
Önerőből akkora összeget még sajnos nem sikerült összegyűjtenie, de hallott napelemes pályázatokról, illetve arról, hogy akár 0%-os hitellel is megvalósíthatja azt, amit szeretne. Interneten keresgéltünk remélve azt, hogy a napelemes pályázatok tekintetében találunk hasznos dolgokat. Találtunk is egy oldalt, sporoljnapelemmel.hu-t, ahol szépen össze vannak szedve a releváns infók. Elvileg az igénylés folyamata sem bonyolult, mindenben segítenek.
Utána olvastunk a napelemes pályázatoknak is, hogy hogyan működnek. Illetve örömünkre szolgált az, hogy van a 0%-os hitel, amely lényegében azt jelenti, hogy nincs kamat. Amennyibe kerül a berendezés, annyit kell kifizetni részletekben, pont, egy centtel sem többet. A barátom mondta, hogy így havi részletekben se lesz olcsó, de sokkal könnyebben és hamarabb be tudja szerezni. Hamarabb tud tenni magáért, a környezetéért, a földünkért. Mindannyian tudjuk, hogy ez egy hosszú távon megtérülő befektetés. A 2021-es új napelem pályázat 30-40%-os vissza nem térítendő lakossági támogatást nyújt majd a résztvevőknek.
Olvastunk arról is, hogy az utóbbi évek pályázatai bizonyítják, hogy egyre többen érdeklődnek a napelemek iránt, és a népszerűség még tovább fog, legalábbis a korábbi pályázatok száma és a tempó is ezt mutatja. Ebből következik, ha jönnek ilyen napelemes pályázatok, érdemes minél előbb élni velük, nehogy lemaradj ilyen lehetőségről.
Ami nagyon nagy szerencse volt, az az, hogy az oldal, amit említettem, nem csak információforrásként szolgált. Észrevettük, hogy a Pentele Solar napelemek telepítésével is foglalkozik, már elég régóta a szakmában vannak, úgyhogy semmi kétségünk nem volt afelől, hogy jól végzik a dolgukat. Az oldalukon találtunk egy ajánlatkérő űrlapot is, amivel egy előzetes árajánlatot lehet kérni. Itt meg kell adni a kalkulációhoz az éves áramfogyasztás mennyiségét. Ezt meg lehet tenni KWH-ban, de ha ezzel nem vagy tisztában, akkor sincs baj, mert az is jó, ha megírod, hogy kb. mennyit szoktál évente fizetni a villanyszámlára. Ebből ők ki tudják számolni, hogy mekkora méretű napelem rendszerre is lesz szükséged. Hiszen az ára is ettől függ, és csak ezután érdemes foglalkozni igazából a napelemes pályázatok nézegetésével és a számolgatással. Hiszen, amíg nem tudod, hogy mekkora összegről van szó, legalább nagyjából, addig nem is tudsz igénylést leadni. Egyébként, a pontos árajánlatot, ennél a cégnél megelőzi egy ingyenes helyszíni felmérés. Mert nagyon nem mindegy, hogy milyen a házad. Ezalatt azt értem, hogy fontos a tető dőlésszöge, a háznak a tájolása, és azt is figyelembe veszik, hogy milyen és mennyi árnyékoló elem van a környezetben. Ez logikusan azért fontos, hogy semmi ne akadályozhassa a napelemek tökéletes működését. Ha megvan a felmérés, akkor tudnak adni tehát egy pontos árajánlatot.
Elhatározta magát a „segítségek” miatt. Belevág. Büszke vagyok rá. Tudom, hogy nehéz neki is, főleg úgy, hogy nem veti fel a pénz. De akar cselekedni. Tenni. Mindenkiért. Minél előbb.
Szurkolok neki és segítek, amiben csak tudok.
Közösen értéket teremtünk.