Miért is olyan fontos nekem a zene?

Ti elképzeltétek már valaha is, hogy milyenek lennének a hétköznapjaitok zene nélkül?

A kérdés hallatán lehet, hogy páran csak legyintenének, és azt mondanák, hogy semmin sem változtatna a zene hiánya. Ők azonban véleményem szerint igen nagyot tévednek. Hiszen próbáljátok csak meg elképzelni a kedvenc filmjeiteket soundtrack nélkül. Nem lenne iszonyatosan fura? Nem véletlen, hogy a filmzene egy külön művészeti ággá nőtte ki magát. A néma filmek idején a zene sokszor a beszéd helyett tudta közölni a szereplők érzelmi állapotát. Vagy itt egy másik példa – képzeld el, hogy belépsz egy étterembe/üzletbe/bevásároló központba/konditerembe, és síri csend fogad. Bizony, ezeken a helyeken is mindig szól valami zene a háttérben. Megígérem, nem példálózok tovább ezután, de még azt képzeld el, hogy milyen lenne futni vagy edzeni aláfestő zene nélkül? Futás közben engem a megfelelő tempójú és lüktetésű zene motivál, és segít megtartanom a sebességemet.

Egy szó mint száz, a zene fontos. Olyannyira fontos nekem, hogy nem tudom és nem is akarom elképzelni az életem nélküle. Már egészen pici gyerekkoromban elkezdtem zenével foglalkozni, anya még óvodás koromban is vitt zenés foglalkozásokra. A tanulmányaimat is zenei területen folytattam, és remélem, hogy még hosszú időn keresztül az életem szerves része maradhat. Több hangszeren is tanultam játszani, énekeltem kórusban, játszottam zenekarokban, és több műfajban is kipróbálhattam már magamat.

Gimis koromban gyűjtöttem a cd-ket és bakelit lemezeket. Még saját hifim és lemezlejátszóm is volt. Sőt, karácsonyra is mindig újabb lemezeket kértem ajándékba. Akármikor külföldön jártam, mindig első dolgom volt felkeresni valami helyi használt lemezeket áruló boltot. Érdekes összevetni, hogy hol milyen lemezeket hallgattak az emberek. Ekkoriban éppen a hatvanas évek zenéiért voltam oda, így ezeken a helyeken jó eséllyel találtam is valami kincset, amit szuvenírként hazavihettem. Újabban valamiért a hetvenes évek diszkó zenéjére kaptam nagyon rá. Lehet, hogy ezt az hozta ki belőlem, hogy megnéztem a Szombat esti láz című filmet John Travoltával. 

Szerintem nagyon fontos, hogy nyitottak legyünk többféle zenei műfajra is. Rögtön meg is magyarázom miért. Na, már megint példálózni fogok, és megint épp filmekkel… de képzeld el, hogy életed hátralevő részében csakis ugyanazon műfajba tartozó filmeket nézel majd. Csak akció, csak horror, csak rom-com, csak sci-fi. Pontosan, ahogyan azt is a hangulatunk szabja meg, hogy milyen filmhez van kedvünk, úgy a zene is képes igazodni az aktuális kedvünkhöz. Én például, ha nagyon rossz a kedvem és meg akarom élni a totális drámát, mindig romantikus korszakbeli klasszikus zenét hallgatok. Persze mindenkinek más és más stílus passzol a hangulatához. Azért is fontos több műfajt is ismerni, mert így sokkal jobban fel tudjuk mérni és összevetni azt, hogy mi is a jó és értékes zene, és mi nem az. Sajnos nagyon sokszor csak azért, mert egy-egy dalt a rádióállomások orrba-szájba játszanak, még nem teszi őket értékesebbé. Jó lenne, ha az iskolák is kicsit komolyabban vennék a zeneoktatást, mert azt vettem észre, hogy egyre kevesebben tudnak kottát olvasni, és egyre kevesebb a műértő ember. Az értékrendek is eléggé eltorzultak. A megfelelő zenei oktatás pedig ezen pont segíteni tudna, és mindannyian nyernénk belőle. Talán kicsit a zenészeket is jobban megbecsülné a társadalom, ha már iskolás korban behatóbban is megláthatnák, mennyire nehéz is eljutni a profi szintig. Neked mi a véleményed erről?