A próba közepén mutatkoznak a csőtörés jelei? Akkor sincs baj!
A zenekarommal elég régóta vagyunk együtt, megéltünk már jobb és rosszabb időket is. Előfordult, hogy valaki kiszállt és keresni kellett helyette mást, de olyan is, hogy kitettek minket a próbatermünkből. Nos, pontosan az efféle helyzeteket szerettük volna elkerülni, és elhatároztuk, hogy saját próbahelyet alakítunk ki. Így esett végül a választás a dobosunk garázsára, aki gálánsan felajánlotta, hogy kialakíthatjuk ott, ha nem mindent neki kell csinálni. Így történt, hogy szépen nekiálltunk, mindenki hozzá- és beletett, amit csak tudott, és szépen apránként hangszigeteltük az egészet, berendeztük a dobfelszerelést és az erősítőket, keverőt, állványokat, ilyesmit. Így amikor próbálunk, a barátunknak csak ki kell állnia az autójával, és máris kényelmesen elférünk. Ám olyan helyzetekre nem tudtunk felkészülni, mint például amikor a próba közepén jelentkeztek a csőtörés jelei.
Úgy esett a dolog, hogy éppen a közepén voltunk egy dalnak, amikor észrevettük, hogy csöpögni kezdett a plafonból a víz. A garázs-próbatermünk a dobos háza alatt található, a fürdőszoba alatt, hogy pontosak legyünk. Tehát egyértelmű volt, hogy valamelyik vízvezeték megadta magát, hiszen a nedvesedő plafon és a csöpögés egyértelműen a csőtörés jelei. Azonnal le is álltunk, és legelőször kerestünk vödröket, edényeket, amiket az ázás alá rakhattunk. Ekkor jöhetett a lényegi feladvány: találni egy olyan vízvezetékszerelőt, aki a lehető leghamarabb kijön, és gyorsan, hatékonyan elhárítja a problémát, mielőtt komolyabb kár keletkezik. Tulajdonképpen kész szerencse, hogy éppen ott voltunk, mert ha ez máskor történik, mindenünk elázott volna.
A billentyűsünk volt az, aki végül megtalálta a megoldást a topvizgazfutesszerelo.hu képében. Mint kiderült, ez egy igen régóta, több mint 30 éve működő víz-, gáz- és fűtésszerelő cég, akik Budapesten és vonzáskörzetében dolgoznak, és komoly szakmai tapasztalatuknak, valamint képzett csapatuknak köszönhetően szinte bármit meg tudnak csinálni, ami e szakterületekhez kapcsolódik. Olvashattuk is az oldalukon, hogy érdemes azonnal keresni őket, mint mutatkoznak a csőtörés jelei. Így is tettünk, felhívtuk az egyébként bármikor hívható számukat, és egyeztettük velük, hogy mi a gond, hol történt a dolog és mennyire sürgős. A dobosunk meg is beszélte velük, hogy hamarosan kiérkeznek, amint lehetséges. Addig pedig gyorsan összepakoltunk és elvittünk onnan mindent, ami érzékeny a vízre.
Pár nappal később, mikor kérdeztem ütősünket, hogy mi a helyzet, hogyan alakult a dolog, maradéktalanul elégedett volt, és mondta, hogy legközelebb már tehetünk is vissza mindent a megszokott helyére. Mint mesélte, valóban egész gyorsan kiérkezett a vízszerelő csapat, mindennel felszerelkezve, amire szükség lehet. Felmérték a terepet, kiderítették, hogy melyik cső mondta fel a szolgálatot, és már neki is láttak az elhárításnak. Csak annyit romboltak, amennyit feltétlenül muszáj volt, kicserélték a törött csőszakaszt, úgyhogy a barátunknak már csak a nyomok eltüntetésére volt gondja. Azóta minden tökéletesen szuperál, semmi jele annak, hogy valaha is ilyesmi történt. Ez mindannyiunk számára jó tanulság, hiszen ilyesmi bárkivel bármikor előfordulhat. De legalább most már tudjuk, hogy ha észlelhetőek a csőtörés jelei, akkor ehhez a céghez kell fordulnunk!