Legjobb dolog otthon a klíma!

A legjobb dolog gyerekként sokaknak még a nyári szünet. Nem volt semmi dolgom nekem sem soha, csak fetrengtem az ágyamban egész nap, sorozatot nézve a klímás, lehűlt szobámban. Hallgattam a kedvenc számaimat, táncoltam a kedvenc zenéimre. Olyan felszabadult érzés volt, még mai napig emlékszem rá. Gond egy szál se, azt ettem, amit akartam, azt csináltam, amit akartam…

Akkor feküdtem le, amikor kedvem tartotta. De ugyanez volt a covid járvány alatt is, mondjuk ott néha tanulnom is kellett. De egyszerűen, amiket abban az időben hallgattam, mint zeneszámok annyira nosztalgikusok voltak… Meg sem tudom magyarázni. Igazából mai napig amikor visszatérek az otthoni szobámba a „nagy budapesti városi lét” után, egyszerűen nem tudom teljesen otthon érezni magam, hanem tényleg olyan, mintha egy emlékbe csöppennék vissza, de kicsit nyomasztó érzés is, mert már soha nem lesz olyan az életem, mint akkor. Nem is szeretek otthon lenni sokat, mert eluralkodik rajtam ez az érzés és nem jó értelemben. Most úgy visszasírom azokat az időket, mert felnőttként a nyári szünetben is dolgoznom kell… Lettem volna tanár, akkor legalább nincs annyi munkám, mint év közben. Az én munkám viszont félig irodai-félig home office. Na már most, ennek vannak előnyei és hátrányai is. Otthon jó, mert nem kell kimozdulnom, megcsinálni a sminkem, átöltözni pizsamából meg ilyenek. Viszont a legnagyobb dolog, ami hiányzott a lakásomból az irodában pedig volt az a LÉGKONDI. Egyszerűen megőrültem már a kis ventilátoromtól, mert nem mehetett sokáig, mert túlmelegedett és olyankor hangos lett. Olyan hangokat hallatott néha, mint ami ott esik szét egy ültő helyében. De enélkül meg nem lehetett elviselni a napsütötte szobát, mert elfolytam volna és nem csak a kollégáimtól kaptam idegösszeroppanást, hanem a melegtől is. Legszívesebben hazamentem volna folyamatosan a gyerekszobámba és onnan dolgoztam volna, de ez időben nem kifizetődő, hogy órákat vonatozzak csak ezért. Elhatároztam az idei esztendőben végül, hogy még nyár előtt beszereltetek egy gree klimát a PacoHaussal. De miért gree klima?…

Jó kérdés, ne kérdezd, mert nem tudom. A tesóm mondta, hogy ezt csináltassak, nekik is ez van. A Paco linkelt oldalán is tetszettek a leírások továbbá. Utánaolvastam ugyanis, hogy ne tűnjek annyira hülyének: ez elvileg a legjobb márka Magyarországon és hogy ár-érték arányban is ez a legszuperebb, meg sok más funkciója is van, ami előnyös, az már meggyőzött. De persze nem érték, ezekhez a technikai paraméterekhez már végképp. Nézegettem más klímás oldalakat is, de nem igazán tudtam, melyiket választhatnám inkább, ezért mindig visszatértem ugyanoda. Mert már elegem volt, nem akartam többet foglalkozni ezzel munka után, de a gree klima eleve nem hibázott semmiben. Akkor meg miért ne?

A PacoHaus csapatára esett tehát a választásom és szerencsére nem nyúltam mellé, mert minden rendben volt és nem is volt drága a beszerelése a dolognak, és maga a készülék sem az. Szerencsére mondjuk megnyugtatók voltak a Google vélemények is, mert sokan írtak róluk jókat és ezeket még utólag is olvasom.

A Pacoról írók arról számoltak be, hogy a szakértelmük páratlan, igazán rugalmasak és segítőkészek és a legfontosabb, hogy precízek. Sokszor előfordul a szakembereknél nem csak ebben az iparban, hogy csak úgy megcsinálják, aztán két hónappal később már javíttathatod is, gondolok itt most édesanyám és a kazánunk kapcsolatára.

Mondtam ugye, hogy a testvérem is ajánlotta azt a gree klima fajtát, de a szakemberek is azt mondták: jó döntés, mert voltak előtte felmérni. Az oldalon találtam meg ezt a funkciót. Be kellett írnom az adataim, az épület adatait és azután hívtak is ezzel kapcsolatban nem sokkal később. Ha kicsit kevésnek találnád a tudásod ezekkel a dolgokkal kapcsolatban akkor nem kell búslakodni, mert van egy „Tudástár” elnevezésű fül az oldalukon, ahol hasznos cikkeket osztanak meg a hőszivattyúkról és klímákról. Meg kell valljam, azt se tudtam azelőtt mi az a hőszivattyú. A gree klímák nagyon szépek és lehet velük hűteni és fűteni is, ha esetleg nekem is elromlana télen a kazánom, akkor nem fagyok meg ezentúl. Elvileg még energiahatékonyabb is lehet a klímával való fűtés, erről számoltak be az oldalukon. Az én típusom a „gree amber royal” elvileg kifejezetten fűtésre tervezett, mert nagy fagyokban is képes fűteni, ami mondjuk Magyarországot egyelőre nem veszélyezteti – a globális felmelegedés még nem tart itt tudtommal. Remélem nem is lesz még egy ideig -30 fok télen.

A PacoHausban az is szuper, hogy az árak nem váltakoznak. Értem én ezt úgy, hogyha valamit kiszámolsz az nem fog mágikusan megemelkedni, hanem ők csomag árakat írnak ki. Nem fogom most itt felsorolni, de hogy 16 fajta dolgot tartalmaz az ár, szóval ami fel van tüntetve abban max a víz oldali szerelése nincs benne, jelentsen ez bármit is. De az a legjobb, hogy ugye ők végeznek mindent még a karbantartást is. Édesanyám szerint fontos, hogy minden évben kitakarítsák a klímát, mert megtelepedhetnek benne a baktériumok és ezek egy idő után károsíthatják az egészséget, szóval ezentúl én is minden év májusában hívni fogom őket az éves klíma check-up-ra. A garanciális szervizelés is benne van az árban, ha valami probléma lenne a szerkezettel, de reméljük nem lesz.

Nagyon sok fajta-féle hőszivattyújuk van és érdemes nézni az akció fület is, mert ezeknél a drágább tárgyaknál egy pár százalék árengedménnyel is sokat tudunk spórolni. Én amondó vagyok viszont, hogy ezeknél érdemes beruházni a drágább fajtára, ha megtehetjük, mert nagy könnyebbségek lehetnek egyes funkciók, amikről lehet, most nem is tudunk, de amikor már be lesz szerelve, akkor áldjuk majd a döntésünket, hogy a drágább fajtát választottuk. Szóval mit ne mondjak a mostani nyáron nem szívesen mozdultam ki dolgozni, mert olyan jó volt a kis klímámmal lenni. Anya még régebben nem engedte, hogy sokat menjen a klíma amikor én is a szobában vagyok, merthogy megfázom, de ez az én esetemben még nem fordult elő. Pedig én úgy is alszom néha, hogy megy, mert nem tudom elviselni, amikor nem tudok aludni, mert folyamatosan izzadom.

Csekkold le te is az oldalukat, ha klímában gondolkodsz és keresd őket bátran, mert ez igazi nagy beruházás, de évekre szól és nagyon hasznos. Lebontva az árát percekre, amikor megy, akkor igazából fillérek. És gondolj bele mennyi fejfájást spórolsz meg vele és lesz kellemes a nyarad mostantól. Vagy a teled. Vagy igazából az egész éved. Ha eddig egy jelre vártál, hogy megcsináltasd, akkor vedd ezt annak. Itt is hagyom az oldaluk linkjét, hogy egyszerűbb legyen a dolgod: https://pacohaus.hu/.