Cipővásárlás webáruházból? Hobbizenésznek sem probléma!

A férjemet hosszú hajjal ismertem meg. Nem nekem volt hosszú hajam, ő tartott a rocker korszakában. Egy amatőr bandában játszott, lelkes volt, szinte dédelgette a gitárját és sorra ontotta magából a dalokat. Bár a hosszú haj és az a banda már rég a múlté, a zene szeretete megmaradt és még mindig rendszeresen veszi a kezébe féltve őrzött hangszerét. Egyik nap felkereste a volt bandájuk frontembere, hogy lenne lehetőség összeállni egy rövidke koncert erejéig egy rendezvényen, mit szólna hozzá? Persze azonnal belement. Pár hétig összejártak próbálni, és ahogyan közeledett a koncert ideje előkerült a kérdés, hogy miben is áll majd színpadra. Elővette régi bakancsát, és akkor látta, hogy annak bizony ketté van törve a talpa.

–Vegyél akkor fel valami mást, nem mindegy? – kérdeztem. Nagyon nem volt mindegy. Neki bakancs kell, ami küllemre vagány, de kemény a talpa, hogy normálisan tudja vele kezelni az effektpedálokat, amiket ugye lábbal kell nyomkodni. Ebbe bele sem gondoltam, hogy itt ilyen szempontok mérvadóak. De most honnan szedjen egy mindenben megfelelő lábbelit magának 2 nap alatt, amikor egyébként is nehéz cipőt találnia, hiszen viszonylag kicsi, 40-es lába van?

Ekkor mutattam meg neki a Cipomarket.hu-t. Erre vigyorogva jegyezte meg: – Jah, ez az a webáruház, ahonnan minden hónapban hoz valamit a futár? Innen van a százhúszezer-valahány pár cipőd, amitől nem férek a gardróbban

– Naná! – mondtam nevetve – A nyolcvankétezer darab táskám is innen van.

Mivel nem volt konkrét elképzelése márkát illetően, kiválasztottuk hát a férfi kollekció bakancs menüpontját, erre kapásból százon felüli találatot dobott ki a webáruház. Férjem leszűkítette a kört, mert valami sötétebb árnyalatra gondolt, feketére, vagy sötétbarnára, esetleg szürkére. A márka is mindegy volt csak nézzen ki jól, az árakkal pedig nem volt gond, mert nagyon kedvezőek voltak. Egyébként is láttuk, hogy a legtöbb cipő így is akciós.

A választása végül egy sötétszürke, magasszárú, velúrbőr s.Oliver bakancsra esett. Nekem is nagyon tetszett, mert vagány volt és tényleg jól illett a színpadra kitalált szettjéhez. Nem utolsó sorban a koncert után is tudta hordani, mert a mindennapi öltözékéhez, stílusához is passzolt egyébként. Be is tettük a kosárba, de ha már ott voltam körülnéztem, hogy vannak e leárazások, és tudnék e én is magamnak valami szépet választani, úgysincs otthon még elég cipőm, a férjem szerint sem.

A kínálat szokás szerint nagyon széleskörűnek bizonyult, főleg az általam annyira kedvelt olasz márkák között találtam nagyon szép, kellemes darabokat. Stílusban is nagyon változatos a választék, találhatnak szájízüknek megfelelőt a romantikusabb, de a sportos, vagy elegánsabb fazon kedvelői is. Mint a fenti példa is mutatja, a férfiak is bátran válogathatnak a Cipomarket.hu-n akkor is, ha nem feltétlenül divatrajongók. Bakancsok, edzőcipők, papucsok, szandálok széles választéka áll rendelkezésükre a legváltozatosabb színekben, mintázatokban és fazonokban. Ezen kívül van még termékkínálat pénztárcákból, táskákból és övekből is, nem is kicsi.

Bármelyik korosztálynak tudnám ajánlani ezt a webshopot, mert nekem is egyik nagy kedvencem a Cipomarket.hu. Nem csak azoknak érdemes nézegetni, akik saját célra keresnek maguknak cipőt, táskát, kiegészítőt vagy pénztárcát, hanem akár ajándékba is. A felület kellemes, gördülékenyen használható, pár kattintással végrehajtható a rendelés.

Szerencsére rövid szállítási határidővel dolgoznak, így a bakancs is pár napon belül megérkezett, hogy aztán a férjem a színpadon, gitárjával a kezében avathassa fel.