Neked van kedvenc zenéd?

Sosem szerettem azt a kérdést, hogy mi a kedvenc zeném. Nagyon sokféle zenét szeretek, és nem igazán van kedvencem közöttük. Minden nap a hangulatomtól függ, hogy éppen milyen zenét hallgatok. Van, hogy egy-egy dal vagy előadó annyira megtetszik, hogy hosszú ideig nem is hallgatok semmi mást. Máskor pedig percenként váltogatom a zenéket, nem találom meg azt ami éppen a legjobban illene az adott helyzethez. Az is egy gyakori probléma nálam, hogy nem mindig tudom a zenék előadóinak nevét. Sok szám van, amiről fogalmam sincs hogy ki írta, vagy hogy ki énekli, egyszerűen csak szeretem. Ezért általában bajban vagyok, amikor valaki megkérdezi, mi a kedvenc zeném, vagy milyen zenéket hallgatok. Könnyebben tudnék válaszolni, ha azt kérdeznék: milyen zenét hallgatok éppen most? De ezt általában senki sem kérdezi.

Gyakran előfordul az is, hogy az interneten keresgélek új előadók után kutatva, mert szeretnék számomra addig ismeretlen zenéket hallgatni. Az egyik ilyen alkalommal találtam egy weboldalt, aminek ugyan semmi köze nincs a zenéhez, de nagyon hasznos lehet, ha valaki betéti társaság alapításán gondolkozik. A honlap neve grossoffice.hu. Én magam is párszor elgondolkodtam már azon, hogy szívesen alapítanék egy céget, de nem tudtam, hogyan kellene belekezdeni. Ezen a felületen végre minden szükséges tudnivalót megtaláltam és még érdekes magyarázatokat is. Mindent úgy fogalmaztak meg, hogy mindenki megértse, még azok is, akiknek semennyi tapasztalatuk nincs cégalapítás terén – nekem éppen egy ilyen honlapra volt szükségem.

Azt is hamar észrevettem, hogy a weboldalról megnyitható egy blog. Itt cikkek találhatók, melyek cégügyekről, hasznos információkról, cégalapítás (például betéti társaság alapítása) esetében szükséges tudnivalókról szólnak. Azonban van még ennél is egyszerűbb szövegű leírás a honlap kezdőoldalán, ahol a cégalapítás során elkövetett gyakori hibákat tekinthetjük meg. Ebben tájékoztatnak a helyes cégnév választás menetéről, a cégalapítás alapvető feltételeiről, a felmerülő költségekről. A névválasztásnál segítségünkre lehet a felületen található cégnév generátor. Egy összehasonlítás szintén található itt, amelyben a korlátolt felelősségű társaság és a betéti társaság alapítása kerül összevetésre.

A grossoffice.hu foglalkozik székhelyszolgáltatással is. A cégalapítás egyik lényeges feltétele a jogszerű székhely. Ez egy olyan helyszínt/irodát jelent, amelynek a címe a cégünk üzleti címeként van bejelentve, és ahol a cég neve fel van tüntetve egy cégtáblán. A székhelyszolgáltató irodák ezeken felül azt is biztosítják, hogy kezelik és tárolják a beérkező postai küldeményeket. A grossoffice.hu székhelyszolgáltató irodáinak címeit és elérhetőségeit megtaláljuk a weboldalon az ügyfélfogadó irodákkal együtt.

A szolgáltatás árai szintén fel vannak tüntetve, korrekt és könnyen értelmezhető formában. Amennyiben ügyvédre lenne szükségünk(ha céget szeretnénk alapítani, akkor ügyvédre lesz szükségünk), a honlapon abban is tudnak segíteni, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb szakembert. Felhívják a figyelmet arra is, hogy soha ne az ügyvéden vagy a könyvelőn próbáljunk spórolni. Bármennyire is fontos a takarékosság, a minőségi munka ebben az esetben többet ér, és – mivel cégünket remélhetőleg hosszú távra alapítjuk – az idő folyamán meg fog térülni az erre fordított összeg.

Ha már meglévő cég tulajdonosai vagyunk, és cégmódosításra lenne szükségünk, ebben az esetben is fordulhatunk a grossoffice.hu-hoz. A cég alapító okiratában történő változásokat minél hamarabb (egészen pontosan 30 napon belül) be kell jelenteni. Amennyiben több adat is változik, célszerű ezeket egyidőben bejelenteni, ugyanis így nem kell plusz költségre számítanunk.

Miután mindent megnéztem a honlapon, visszatértem a zenekereséshez, azonban a grossoffice.hu webcímet elmentettem: ha rászánnám magam a cégalapításra, biztos hogy innen fogok tanácsokat és információkat szerezni.