Az élet nem mindig csak rock and roll

A zenei világ mindig egy nagyon színes világ volt számomra. Hiába élek benne és vagyok a szerves része, még a mai napig képes vagyok rá úgy tekinteni mint egy külső szemlélő, hiszen zenész és zenész között is vannak különbségek és különböző zenei rétegek képviselői más-más világnak számítanak. Talán sokan nem is tudják, hogy ebben a világban olyan elveszett művészlelkek lézengenek, hogy az nem igaz. Mind borzasztó érzékenyek vagyunk, szenzitívek és az élet egyes eseményeit elképesztő végletekig tudjuk túlreagálni. Persze ez igaz jóra és rosszra egyaránt, de nagyon sok zenész, zeneszerző vagy előadóművész jól ismeri azt a bizonyos érzelmi hullámvasutat, amire eléggé gyakran jegyet váltunk, még akkor is, ha nem akarunk.

Még a legnagyobb rock és metál istenek is érző lelkek, hiába a sok maszkolás és fekete hacuka. Ami pedig azt illeti, hogy ezt a sok-sok érzelmet nagyon nehéz feldolgozni. Ezért van az, hogy borzasztó sokan nyúlnak tudatmódosító szerekhez; drogokhoz, alkoholhoz és miegymáshoz, de persze ez ennél sokkal összetettebb. Valaki azért kezdi el ezeket a szereket, mert állítása szerint így sokkal nagyobb ihlete van az alkotáshoz, valaki így próbál meg beilleszkedni egy társaságba, de valaki csak óvatlanul kipróbálja egy komolyabb afterpartyban, aztán szépen lassan rácsúsznak. Átkos egy dolog ez egyébként, mert, ha valamire ráfügg az ember, abból kegyetlen nehéz kijönni. Saját magam tapasztalatából mondom, én is egy nagyon függő személyiség vagyok, ezért is kell iszonyatosan vigyáznom ezekkel, mert könnyen hatalmába kerít a függőség, és után már nagyon kicsi az esély a visszaútra. Mivel ezt mindig is tudtam magamról, szerencsére „csak” a dohányzásra csúsztam rá, de sajnos nem mindenkinek volt ennyi önkontrollja a barátaim között, Marci ugyanis a vicces, bohókás, bulis srácból masszív alkoholista lett.

Most persze mondhatnánk, hogy jaj, egy zenész alkohol függő, minden második az, de nem, nem az és igenis foglalkozni kell vele, hiszen láttunk már jó pár elrettentő példát a történelemben.

Szóval Marcinak elkezdtük keresni a megfelelő segítséget és végül a felepulok.hu mellett döntöttünk. A bentlakásos, 28 napos felépülési program természetesen nem két forint volt, de a barátok segítségével hamar össze tudtuk gyűjteni rá a pénzt, és tudtuk, hogy jó helyre megy így mindannyian éreztük, hogy megéri a dolog. Ez a program az úgy nevezett Minnesota modellen alapul. Amerikában ezt már az 50-es évek óta alkalmazzák, ami orvosi és családi támogatás mellett leginkább a saját élményeket és fejlődést veszi alapul a gyógyulás során. Ennek az egész eljárásnak az a célja tulajdonképpen, hogy az alkoholista beteg, saját maga jöjjön rá, hogy miből fakad a függősége, és hogy ezért neki segítségre van szüksége. Ennek gondolom az pszichológiai magyarázata, hogy a függőség megszüntetését ne egy külső kényszerként élje meg, hanem saját maga kérje, saját maga elhatározásából és döntéséből jusson el erre a szintre.

Amúgy ennek a helynek van egy nagyon érdekes története, ugyanis az  összes itt dolgozó segítő, saját maguk is megjárták ezt az utat, sőt az alapítók történtét te magad is elolvashatod az felepulok.hu oldalon, de most pár mondatban én is összefoglalnám, ugyanis mindenképpen megér egy misét.

Szóval a lényeg az, hogy képzelj el egy tökre idilli családot, akik hatalmas békében, boldogságban és viszonylagos jómódban élik az életüket. Apuka mindig is szeretett italozni, de különösebb baj nem történt belőle sosem. Amikor ott kellett lennie és teljesíteni, mindig megtette gond nélkül. Igen ám, de a korai nyugdíjazása után nem igazán találta már a helyét az életben és az ártatlan italozások egyre gyakoribbak lettek és egyre erősebbek. Mondjuk ki, alkoholista lett. Ez persze mondanom sem kell, hogy milyen hatással volt a családi és az életükre. Tudjátok, az a klasszikus eset, amikor sose tudod, hogy milyen állapotokra, érsz haza. A fiuk, akkor még általános iskolás volt, az otthoni bizonytalan helyzetet pedig úgy próbálta ellensúlyozni, hogy irdatlan nagy teljesítménykényszere lett, amit valójában jól is csinált, mindenből ő volt a legjobb és nagyon jó jegyeket hozott haza. Egyszer aztán még 7-es korában ő is a pohár fenekére nézett, még pedig annyira, hogy totálisan kiütötte magát, tehát se kép se hang.

A gimnáziumban egyre rosszabbodott a helyzet, és az alkohol mellé a drogok is beköszöntek. Tulajdonképpen idővel ugyanolyan alkoholista lett, mint az apja. A család kezdett teljesen széthullani, szinte az utolsó pillanatban kaptak észhez és kértek segítséget, azóta is „józanodnak” ugyanis állításuk szerint, ez egy élethosszig tartó küzdelem, amit minden egyes nap meg kell vívni, de tulajdonképpen megéri.

Aki nem szeret olvasni, az a „rólunk” aloldalon talál egy videót is, ahol kicsit tömörebben, de meg megismerhetjük a család történetét, egy olyan interjún keresztül, ami a TV2 Mokka reggeli műsorában is lement. Szívszorító látni, a benne szereplő embereket, ahogy látod rajtuk a fájdalmat a megbánást és a jobb élet felé vezető akaraterőt.

A felepulok.hu oldalán van egy blog rész is, ahol különböző cikkeket lehet olvadni az alkoholizmussal kapcsolatban, az egyik ilyen, ami nagyon elgondolkodtatott, az, az miben arról van szó, hogy ki számít alkoholistának és ki nem. Bővebben olvashat arról, hogy milyen szintjei vannak az alkoholizmusnak, milyen alkoholista típusok vannak és egyébként a WHO szerint mi az az elfogadható alkohol mennyiség, aminek a fogyasztása mellett még nem kell aggódni, hogy alkoholisták leszünk.

Érdemes szerintem még elolvasni a funkcionáló alkoholistákról szóló cikket is, ahol szinte egyértelművé válik, hogy az alkoholista jelző akármennyire is hangzik egy pejoratív jelzőnek, nem csak az árokparton fekvő emberekre használható, hiszen nagyon sokszor magas beosztásban lévő, vezetők is szenvedhetnek ilyen betegségben. Náluk csupán annyi a különbség, hogy elképesztő tehetséggel, teljesítőképességgel és akaraterővel áldotta meg őket az ég, ezért is tudják ezt a kettős életük iszonyatosan sokáig úgy menedzselni, hogy akár évtizedekig a külvilág számára szinte észrevehetetlen a probléma, és csak a szűk család szenved tőle.

Tehát, ahogy már korábban is mondtam, a program bentlakásos része mindössze 28 nap, teljes diszkrécióval és minden segítéséggel. Egy csodaszép természetközeli környezetben lévő full extrás apartmanban, aki pedig ezt nem hiszi el nekem, az látogasson el a felpulok.hu oldalra, ugyan lehetőség van a bázis 3D-s bejárásra. Ezenkívül pedig még számos más videóra is rátalálhatunk az oldalon, ahol Dániel (a fiú) és János (az apa) nyilatkoznak, különböző Tv-s beszélgető műsorokban.

Nagyon nehéz és gyötrő dolog ez az egész, tudom, hogy a legnehezebb beismerni magát a tényt, hogy Te vagy egy szeretted alkoholista, de ha ezt meglépted, akkor azt már veheted az első lépésnek a gyógyulás felé.

Merj segítséget kérni, mert nem szégyen, hanem bátorság!