Ezt a sikert valahogy meg kell ünnepelni
Néhány éve összeállt a zenei bandánk, de akkor még nem sejtettük, hogy milyen sok akadályt kell leküzdenünk ahhoz, hogy ismerté válhassunk. Szerencsére mindegyikünkre jellemző volt a kitartás és az akaraterő. Ha ezekkel nem rendelkeztünk volna, nem jutottunk volna el idáig, hiszen a zenei tehetség önmagában nem lett volna elég.
A banda egyébként meglehetősen vegyes társaság mondható. Van köztünk középiskolás, egyetemista, és még egy felnőtt is, aki főállásban teljesen mást csinál, mint a zenélés.
A mi csapatunk igazán különleges abban a tekintetben, hogy mindegyik tagja tud zenét írni, és nem csak zenélni. Emiatt igazán termékenynek számítunk, és már most nagyon számunk van, amiket nagyon jól elő is tudunk adni.
Ettől függetlenül bőven voltak kezdeti problémáink, melyek nem szakmai jellegűek voltak, hanem sokkal inkább a marketinggel kapcsolatosak. Egyszerűen kevesekhez jutott el a zenénk, így kevesen is ismertek meg minket. Kisebb szórakozóhelyeken is próbáltunk fellépni, de rendre elutasítottak minket. Már befutott bandák előzenekara is szívesen lettünk volna, de valahogy ez sem jött össze nekünk.
Végül úgy döntöttünk, hogy az internetes videómegosztók felé fogunk fordulni, ahova feltöltjük a zenéinket. Így viszont kellett hozzájuk forgatni filmeket is, amiben bár nem volt tapasztalatunk, de megküzdöttünk vele.
Sokat kellett várnunk, de a nézettségünk szépen lassan elkezdett felkúszni.
És hogy hol tartunk most?
Az egyik videónk elérte a százezres megtekintést! A többi feltöltött klip is rövidesen el fogja ezt érni.
Végre a zenekarunk rátért a siker útjára, és egyre több helyről kapunk megkeresést is! Úgy döntöttünk a többiekkel, hogy itt az ideje ünnepelni, és csapni egy bulit.
Mivel szerettük volna, hogy a lehető legtöbb kép készüljön el a rendezvény résztvevőiről, ezért az volt a terv, hogy bérelünk egy automata fotós berendezést. A többiek rám bízták ezt a feladatot, mert én már ismertem egy erre alkalmas szolgáltatót, amit a selfiegep.hu weboldalon keresztül ti is könnyedén meg tudtok tekinteni.
Nagyon szeretem őket, mert mindig nagyon korrektek és megbízhatóak voltak, mikor béreltem tőlük egy selfie me készüléket.
Már az internetes platformjuk is azt sugallja, hogy egy profi társasággal van dolgunk, mert gyakorlatilag itt mindenre megtaláljuk a választ, anélkül, hogy kérdeznünk kellene. Természetesen, ha lenne valamilyen extra kérdésünk, írhatunk nekik az email címükre, de akár fel is hívhatjuk őket telefonon, ha a direktebb megoldások hívei vagyunk.
Nyilván az a legfontosabb tudnivaló, hogy mit is kapunk egy ilyen szolgáltatásnak a keretében.
Amit érdemes tudni, hogy nem csak a fotógépet küldik el nekünk, de egy munkatársuk is ott lesz a rendezvényen, aki a rendezvény megkezdése előtt felállítja a berendezést és a fotózáshoz szükséges további kellékeket. A rendezvény során is végig jelen van, hogy segítsen a vendégeknek a gép használatában, ha az szükséges. A fotóautomata kezelése egyébként rendkívül egyszerű, így erre az utóbbira ritkán van szükség.
A bérlésnek az ideje négy, hat vagy nyolc óra lehet, így a rövidebb és a hosszabb ideig tartó rendezvényekhez is kiválaszthatjuk a megfelelő időtartamot.
Az egészben az a legjobb, hogy annyi képet készíthetnek vele a vendégek, amennyit csak szeretnének, az adott időtartamon belül. Semmiféle korlátozás nincsen a darabszámot tekintve, így garantáltan sok fotó fog majd készülni! Ez azért is olyan különösen nagyszerű, mert ezeket a fotókat rögtön ki is nyomtatja a készülék, így az eredmény azonnal látható és kézbe is vehető! A rendezvény résztvevői számára ez egy hihetetlenül jó móka tud lenni.
Ezeket a képeket egyébként digitális formában is meg fogjuk kapni a szolgáltatótól a rendezvényt követően, így könnyedén megoszthatóak lesznek majd másokkal is.
A szolgáltatás árába beletartozik egy sima, fehér háttér, de ha szeretnénk, igényelhetünk más színű és mintájúakat is. A weboldalon végig nézhetjük a választási lehetőségeket, és az ezzel járó további költségekről is tájékozódhatunk. Nekem az a fotófal tetszett a legjobban, aminek a színe aranyozott volt. Úgy gondoltam, hogy ez fog legjobban passzolni a rendezvényhez, ezért ezt kértem.
A szolgáltató munkatársa nem csak a fotógépet hozza magával, de mindenféle vicces holmival is érkezik. Apró, humoros cuccokra kell itt gondolni, mint például egy vicces szemüveg. A vendégek ezeket szabadon felhasználhatják, így még hangulatosabb és egyedibb képek készülhetnek el!
Amennyiben Budapesti helyszínről van szó, akkor a kiszállításért nem kell fizetnünk, de a vidékre történő szállítás esetében sem kell túlzottan nagy összegre számítanunk.
Még egy fotóalbum is jár a szolgáltatáshoz, amibe a vendégek képeket ragaszthatnak, ha szeretnének.
A selfie me szolgáltatásnak köszönhetően az ünnepi rendezvényünk igazán emlékezetessé sikerült. A vendégeink egyszerűen imádtak, szinte minden pillanatban volt a gép előtt egy társaság, akik éppen pózoltak egy vicces fotó reményében. Ezeket a képeket nekünk is nagyon jó érzés volt visszanézni digitális formában is, amiket meg is osztottunk a különböző közösségi felületeken.
Ha a ti életetekben is eljön egy fontos esemény, amit szeretnének megünnepelni, akkor szerintem ne habozzatok, és béreljetek ti is egy ilyen készüléket. Elhihetitek, hogy igazán emelni fog az ünnepségnek a fényén. Az egész bulinak ad egy nagyon jó hangulatot, hiszen nagyon sok ember imád képeket készíteni magáról.
Én legközelebb is hozzájuk fogok fordulni, ha valamilyen nagyobb buliról van szó, ebben egészen biztos vagyok. Számomra egy parti már csak akkor működhet igazán, ha ott van egy ilyen fotógép is!