Újra könnyedén mozogni

Az utóbbi hónapokban már csak a zene volt az, ami tartotta bennem a lelket, mert olykor olyan jellegű fájdalmaim vannak, hogy szinte mozgásképtelen vagyok. Persze túlzás így, de ha ennyire nem esik jól mozdulni, mert bármikor baj lehet… A porckorongsérvem kezelése már tovább nem várhat, azt hiszem…

Szóval mostanában leginkább csak tettem, amit itthon muszáj volt, közben hallgattam a kedvenc zenéimet, és csendben szenvedtem a hátfájás miatt. Most viszont eljött az a pont, hogy nem fojthatom tovább a fájdalmam a zenébe, hanem tényleg tennem kell valamit, mert ez így nem folyhat örökké.

Rá is kerestem a mindenható világhálón, hogy hol tudnának rajtam segíteni. Azt tudni kell, hogy én már bizony több helyen, több rendelőben megfordultam ezzel a panaszommal a hónapok során, de eddig senki nem tudott igazán jó megoldást kínálni, ami gyakorlatban bevált volna, így pár hete már feladtam kicsit a próbálkozást.

Találtam azonban most egy rendelőt, amelyet eddig még az online kutakodásaim során nem láttam, de mintha már valaki ajánlotta volna őket (csak hát… ha nem írom le, akkor egyik fülemen be, másikon ki, ugye…) – tehát a therapy4u.hu neve már kissé ismerős volt, ezért rá is kattintottam az oldalra.

Nagyon szimpatikus volt első ránézésre már az egész, mert a „körítés” amivel fogadnak kellemes kis megnyugtató hangulatot adott, nem azt a rideg, távolságtartó hatást keltette bennem, mint eddig sok másik rendelő oldala vagy éppen maguk a rendelők sok esetben élőben… A therapy4u.hu-nál már a weboldalon is egy otthonos érzés fogott el, valami olyan, ami azt sugallta „jó helyen vagy, vigyázunk rád”. Ezen felbuzdulva tovább nézelődtem náluk, mert úgy éreztem, megtaláltam, ami kell nekem.

A Therapy4u egyik kulcsalakja, bizonyos Pataki Dalma már harminc éves tapasztalattal rendelkezik gerincproblémák és ilyesmi terén, és tizenöt éve tanít is. A csapata tudása up-to-date jelenleg is, a szakterületük pedig amúgy az ortopédia – ezen kívül nem is foglalkoznak mással, illetve ezen belül is leginkább gerinc problémákkal és sport sérülésekkel találkoznak és dolgoznak együtt. A porckorongsérv kezelése biztosan nem lesz komoly akadály itt! – gondoltam. Minden szükséges módszer a rendelkezésükre áll, és nekik nem csak egy módszer köré épül a terápiájuk – tehát bármilyen problémával is megyünk oda, ők szerintem meg fogják találni hozzá a kellő módszert, amivel majd segíteni tudnak.

Módszereikről szólva: az összessel jobban megismerkedhetünk, ha az oldalon a „kezelések” fület lenyitjuk. Először láthatjuk itt a tíz „kezdő” módszert felsorolva, azután pedig azt a négyet, amit speciális esetekben szoktak alkalmazni. Ne aggódj, ha hozzájuk fordulsz segítségért, akkor tényleg biztosan megtalálják azt, ami neked a legjobb! Ez a cél is! A rendezőelvet „Back 2 Balance”-nak hívják, és erről az ebookjukat is letölthetjük ingyen therapy4u.hu-ról.

A csapatról is rengeteg értékes információt találunk az oldalon. Van egy külön „Csapatunk” webes rész is, ahol látunk először is egy csoportképet a gyógytornászokról, majd mindegyikükről külön – külön is látunk egy – egy képet a nevükkel alatta, valamint a szakterületeikkel, és ha ezeket megnyitjuk, akkor bővebb információkat is olvashatunk róluk adatlapszerűen.

Én mindenképpen őket fogom választani, már foglaltam is időpontot hozzájuk a jövő hétre, és kíváncsian várom a személyes találkozást és hogy elkezdhessem velük a terápiát!

Remélem, ők végre teljesítik az álmom: újra könnyedén mozogni és táncolni a zenére, amit hallgatok nap mint nap. Nektek is ajánlom őket, ha egy szuper csapatot kerestek, akik segítenek újra fájdalmak nélkül élni!