Tartós bérlettel zenét is nyugodtabban hallgatok
A cégem miatt rengeteget autózok. Nyilván vezetés közben nem sok egyéb lehetőség adódik, hogy elüssem az időt. Mármint olyasmire gondolok, ami produktív is lenne. Így ezeket a „lyukas” időket állandóan zenehallgatással töltöm. Ha olyan kedvem van, akkor váltogatom a rádió adásokat és különféle beszélgetős műsorokat is szívesen végighallgatok, de nem feledkezhetek meg a végtelen hosszú saját lejátszási listámról sem.
Az a típusú zenehallgató vagyok, aki ha talál valami jót, azt azonnal rongyosra hallgatja. Épp ezért fordul elő sokszor, hogy ráunok a lejátszási listámra. De amint említettem, ilyenkor előveszem a rádiót. Meg ha már tényleg annyit hajtok, akkor bármelyik az őrületbe tud kergetni. Szerintem együtt tudnak velem érezni azok, akik szintén sokat vezetnek, meg szeretik a zenét, de túl izgágák a monotonitáshoz. Mindennek ellenére nyilvánvaló, hogy a munkám ezen részét zene nélkül nem bírnám ki. Segít a magányon is, meg egyben lelassítja a folyton pörgő agyamat. Olyankor tényleg egyedül csak a zenére koncentrálok (és persze az útra).
Aztán meg a rádió miatt csomó olyan témáról hallok, ami amúgy nem jutna az eszembe. Az egyik adásban az autók lízingeléséről beszélgettek. A vállalkozásom ezen részéről igazából régóta nem gondolkodtam, és ekkor jutott eszembe, hogy a futamidő hamarosan lejár a kocsijainkra. Mivel egyelőre a vállalkozásom minden más részletét tök jól sínre tettem az utóbbi időben, úgy döntöttem, hogy ideje jobban tájékozódnom a témát illetően.
Próbáltam a lehető leghitelesebb forrásokat megtalálni, de nyilván minden cég, vagy ezzel foglalkozó weboldal a saját termékét helyezi előtérbe és reklámozza agyba-főbe. Kis időbe és majdnem-feladásokba telt, de végül megakadt a szemem a flottakezeles.hu weboldalán. Hamar világossá vált, hogy ők az operatív lízing specialistái, de mégsem dobtak az arcomba mindenféle ígéretet.
Az első dolog, ami eléggé figyelemfelkeltő az oldalukon, az egy ötrészes „útikalauz” ahhoz, hogy hogyan válasszunk megfelelően cégautót. Már eleve emiatt sokkal szimpatikusabbá vált számomra a legtöbb hasonló oldallal szemben. Igyekeztem minél figyelmesebben végigolvasni. Ez a tájékoztató ingyenesen letölthető, úgyhogy azt is ki lehet zárni, hogy bármiféle lehúzás céljából kínálnák az oldalra látogatók számára.
Szóval az első pontban részletezik, hogy hogyan lehet kikerülni a felugró pénzügyi, vagy bármely egyéb problémát. Olyanokat, amikre hirtelen nem gondolnál a szerződés megkötésének egyetlen lépésénél sem. Ezek mind olyan tényezők, amikről senki sem tájékoztat a folyamat során, de ennek a levélnek a segítségével már ebben is okosabb lettem és tudatába kerültem, hogy ez sem egy kiskapumentes iparág.
Továbbá a pénzügyekről is van szó. Evidensnek tűnhet, hogy egy olyan témában, amihez nem igazán értünk, nincs fogalmunk arról, hogy mi hogyan is működik és rábízunk mindent az előttünk álló emberre. Hisz ő úgyis jobban ért hozzá, mint mi… Viszont a flottakezeles.hu minden esetre rámutat, hogy az üzlettől függően milyen fizetési módot érdemes választani autók lízingelésekor. A lényeg itt is az, hogy nekünk, vevőknek is jó legyen, tehát arra tanítanak, hogy minél jobban kijöjjünk mi is a szerződésekből.
Harmadik pontjuk arról szól, hogy egy adott autót meddig érdemes használni. Itt leginkább arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy szintén ne essünk felesleges kiadásokba. Könnyen bele lehet esni olyan csapdákba, hogy a tudtunkon kívül már elavulttá válik az adott jármű, és a végén meg ott állunk mégis rengeteg kiadással a hátunk mögött.
Negyedik tippjük az autógumikról szól. Szerintem ez is egy érdekes pontja a tájékoztatónak, ez még akár cégen kívül, magánszemélyeknek is releváns lehet.
Végül, de nem utolsó sorban arról értekeznek, hogy az adott felhasználási feltételekhez mérten milyen típusú autót érdemes választani: benzineset, dieseleset vagy hibridet.
Mindent logikusan és érthetően magyaráznak el, így lehetsz bármennyire ismeretlen a témában, ezek után garantáltan közelebb kerülsz a flottakezelés megértéséhez. Legalábbis nekem ez volt az élményem a tájékoztató elolvasása után.
Tényleg felfrissülés volt látni, hogy van olyan oldal, ahol nem csak a saját cégük érdekeit képviselik, hanem az ügyfélnek is jót akarnak. Ezt mutatják a megosztott vélemények is, amiket feltüntettek az oldalon. Jó, jó, persze mindenki szereti a fényező üzeneteket közzétenni, de már az is valami, hogy felhasználják az ügyfelek meglátásait.
Természetesen azt is közelebbről megvizsgáltam, hogy a flottakezeles.hu mit kínál. Ők az operatív lízing oldalán állnak. Ezt másképpen lehet nevezni tartós bérletnek is. A lényege az, hogy a kocsi mindvégig a lízingbeadó tulajdonában marad, a futamidő lejártával is. A finanszírozást pedig csak most értettem meg. Míg egy másfajta lízing során az autó értékét nulla forintra kell kihozni a lízingbeadó számára, addig az operatív lízing során mindig van egy maradványérték. Ez azért van, mert a flottakezelő, ha a futamidő végén visszakerül hozzá a jármű, piaci áron értékesíti azt. Így jön ki az a végeredmény, hogy az autó értékének egyharmadát nem nekünk, a lízingbevevőnek kell kifizetnie, hanem másnak. Remélem, sikerült nagyjából érthetően elmagyaráznom nektek, de ha rákerestek a flottakezeles.hu oldalára, elmagyarázzák az operatív lízing fogalmát.
Azt pedig majdnem ki is felejtettem, hogy a bérelt autó ára teljesen ÁFA-mentes. Emellett, nem is olyan régóta, az autó használati díja is eme adótól teljesen mentes, úgyhogy lehet élvezni a kedvezőbb árakat.
Ezek után nem volt kérdés számomra, hogy az ő szolgáltatásukat szeretném igénybe venni. Három csomagot kínálnak.
A standard csomag tartalmazza a bérletet, a biztosításokat, az adókat és a flottakezelést – azaz a szervizelést, javítások ellenőrzését, bírságokat, gumikkal kapcsolatos ügyeket, meg még sorolhatnám… Ez tényleg egy alap csomag, de már ez is tartalmaz mindent, amire az én kis cégemnek szüksége lenne. Ja, és itt jön be még egy érvem mellettük. Rájuk akármilyen kis cég támaszkodhat, nem a multivállalatok állnak a céltáblájuk középpontjában. Akkor is szóba állnak bárkivel, ha összvissz három autóról lenne szó a flottakezelés céljából.
Visszatérve, szolgáltatnak még comfort csomagot, amely az előzőkön kívül garantált díjas szervizt és gumi szolgáltatást nyújt 0-24-es ügyintézéssel kézben járva. Nos, számomra végül mégis ez a lett az arany középút. Ezen a módon akármi legyen is az autókkal, nekem és a kollégáimnak egy perccel sem kell többet törődnünk velük annál, minthogy használjuk és vezessük őket. A többit intézi a flottakezeles.hu, a mi energiáinkat pedig tudjuk másba fektetni. Illetve a pénzünket is megkíméljük, hiszen azóta egyszer sem kellett váratlanul sokat költenünk egyik kocsinkra sem.
Harmadikként kínálják a superior csomagot is, melynek plusz elemei a csereautó, az asszisztencia (segélyszolgálat), valamint az autók elszállítása a szervizre. Ezek azonban már túlnövik a mi cégünk szükségleteit, de mindenképp érdemesnek találtam elmondani, mert kétség kívül a lehető legteljeskörűbb szolgáltatásról van szó.
A flottakezeles.hu mindezek mellett élettartam garanciát vállal. Ez annyit tesz ki, hogyha az ő cégükkel, szolgáltatásukkal bármi rossz vagy végzetes történne, az nem jelenti azt, hogy azzal számunkra is rögtön megszűnik a szolgáltatás. A szerződésben megfogalmazott futamidő legvégéig mindenféleképpen a használatunkban maradhat a gépjármű.
Nem tudom, kinek kéne ennél több. Én a tapasztalataimból beszélek, mert azóta gördülékenyen működök együtt az új flottakezelő céggel, a Flottautó Lízing és Autópark-kezelő Kft.-vel, azaz a flottakezeles.hu-val. A cégem számára ez az egyik legjobb döntés volt, amit hozhattam, éppen ezért vagyok ilyen elégedett. Tanuljatok ti is a történetemből, ne engedjétek, hogy szóródjon a pénzetek, miközben tudatosabb megoldásokba is fektethettek. Tájékozódjatok a flottakezeles.hu blogbejegyzéseiből. Én amondó vagyok, hogy minden észérv az operatív lízing felé vezet.