Egy jó próba titka a jó kedély és a jó kedély titka a KlimaGlobal.eu

A nyáron végre újra összeülhetett a banda egy hosszú kihagyás után. Nem is lazsáltunk sokáig, nekiláttunk a munkának. Általában mindig ugyanabban a teremben tartjuk a próbákat, régen a dobos garázsában, most viszont a gitáros családjának hála egy felszerelt kis házat átalakítottunk próbateremmé. A behangolás után eljátszottunk pár régi számot, jó volt együtt kiereszteni a gőzt! Sajnos azonban nem minden ment ilyen rózsásan.

Éppen leültünk, hogy egy új dalon dolgozhassunk, amikor feltűnt, hogy mennyire nincs levegő a teremben. Először nem szóltam semmit, de a kínzó hőségtől egyszerűen képtelen voltam koncentrálni, izzadott a tenyerem és szédültem is. Nem bírtam már sokáig, így jeleztem a többieknek, hogy mi a helyzet, akik egyetértően rázták a fejüket. Így arra a döntésre jutottunk, hogy az internet segítségét hívjuk a probléma megoldására, ahol hamar szembetalálkoztunk a KlimaGlobal.eu nevű céggel.

A KlimaGlobal.eu honlapján rengeteg információ található az általuk árult termékekről. A cég több mint egy évtizede, azaz pontosabban 15 éve van a szakmában, ami nagyon imponálónak hangzik. Az a 15 év fontos tapasztalatokkal gyarapította a cég munkáját, valamint a kínálatát is. Nagy hangsúlyt fektetnek abba, hogy az érdeklődő a számára a legfontosabb információk könnyen elérhetőek legyenek. Mivel minden opcionális ügyfél más igényekkel keresi fel a céget, így az már előre biztosítja, hogy minden megfontolandó döntés egyértelmű legyen. Ez azért nagyon fontos, mert a különböző helyiségek klimatizálásához különböző típusú eszközt kell használni. A választáshoz érdemes tisztában lenni olyan szempontokkal, mint például a helyiség mérete, kialakítása.

A helyiség felmérése után pedig, talán még jelentősebb, a hozzá megfelelő berendezést kiválasztani. A nem megfelelő eszköz beszerelése megemeli a kockázati tényezők lehetőségét. Ebbe beletartozik az, hogy a magas energiafogyasztása mellett a hatás nem lesz érzékelhető. Ezt pedig senki sem akarhatja, így jobb a profikra hagyatkozni. A megfelelően kiválasztott és beszerelt eszköz, ezzel ellentétben, képes csak annyi energiát használni, amennyi a kívánt hőmérséklet eléréséhez szükséges. A KlimaGlobal.eu szakembereinek köszönhetően a berendezés gondos beszerelése is garantált. A cég elsősorban Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében dolgozik, viszont az egész ország területére vállalnak kiszállítást. Sőt, ha ez nem lenne elég, abban is segítséget nyújtanak, hogy az ügyfél megtalálja lokálisan is a megfelelő szakembereket.

KlimaGlobal.eu

A klímák mellett a cég hőszivattyúkkal is foglalkozik, ami ez idáig számomra egy teljesen ismeretlen dolog volt. A hőszivattyú egy korszerű fűtési eszköz, ami a megújuló energiaforrások felhasználásával működik. Sok hagyományos fűtési rendszer mellett a hőszivattyúk előnye, hogy jelentősen csökkenthetik a fűtéssel járó költségeket, de ami talán még fontosabb, hogy mindezt környezetbarát módon végzik. A gázzal való fűtéssel ellentétben itt nem áll fenn a szén-monoxid mérgezés kockázata, az elektromos fűtésnél pedig jóval olcsóbb. Működése alapvetően azon alapszik, hogy a különböző hőmérsékletű közegek között az egyik felé hőenergiát továbbít a másik közeg energiájának igénybevételével. A beépített kompresszor segítségével ez mind lehetséges, ami keringeti a hőcserélő közeget. Az energia pedig szinte bárhonnan származhat. Akár a víz, a föld, vagy a levegő energiáját használjuk, a forrás mindig kimeríthetetlen, megújuló. Ebből fakadóan az eszközöket is elsősorban az általuk felhasznált közeg alapján szokás csoportosítani.

Felmerülhet a kérdés, hogy van egy hűtés és fűtés funkciót is ellátni képes klíma vagy inkább egy hőszivattyú a megfelelőbb döntés a fűtésre. Ez természetesen sok minden egyéni szemponttól függhet, de a erre a linkre kattintva található honlapon a blog menüpont alatt olvasható róla egy kiváló cikk. Ha pedig még mindig kérdéseid lennének, akár a termékek vagy a velük járó költségeket illetően, az árajánlatkérés menüpont alatt könnyen fel veheted a kapcsolatot a céggel. A KlimaGlobal.eu minden érdeklődőt, aki kitöltötte a megfelelő űrlapot, telefonon fog felkeresni a kérdések megvitatása érdekében.

Mi is megtapasztaltuk, hogy jó környezet lehet igazán jól dolgozni. A kellemes környezet javíthat a kedélyállapoton megnövelve a motivációt. Mi már alig várjuk az új klímánkat, hogy újra öröm és felszabadulás legyen a zenélés!