A rokczenész akinek kiütötték a fogait, de egy percig se búslakodott

Ha voltál már rockkoncerten, tudod milyen érzés fürdeni a fröcskölő sörben, élet-halál harcot vívni a pogózó tömegben és révült állapotba headbangelni magad. Nekem ezekből a gyönyörű élményekből már nagyon hamar kijutott, hála punkrocker szüleimnek. A koncertek mámora arra ösztönzött, hogy fiatalon gitárt fogjak, és rocksztárságig vezető, szinte megmászhatatlan lejtő felé vegyem az irányt.

Nyolc éves voltam, mikor összeálltam a ma is működő bandámmal, és elkezdtem mindent megtenni azért, hogy az iskolai tehetségkutatókon a frászt hozzam a tanárokra, és szülőkre egyaránt. A rock minden ágába belekóstoltunk, grunge, hard rock, psychedelic rock csak, hogy néhányat említsek.

Ahogy teltek az évek mégis rájöttem, nem vagyok elég kitartó ahhoz, hogy a csúcsra jussak. A bandatagokkal megbeszéltük, hogy imádjuk a zenét, örökké tesók maradunk, de a közös zenélést hobbiként fogjuk csinálni, és mindenki a maga polgári szakmájával foglalkozik a jövőben. Én például így lettem lemezbolt tulajdonos, de ez egy másik történet. A lényeg, hogy hétköznap dolgoztunk, mint egy átlag ember, esténként ha nem voltunk túl fáradtak összeültünk próbálni, alkalmanként pedig, ha olyan kedvünk volt szétzúztuk valamelyik alter szórakozóhely, vagy kocsma színpadát.

Imádtuk ezt a felállást, senki nem fáradt bele az állandó zenélésbe, mert kb. két havonta egy hétvégi napot szántunk koncertezésre. Kis közönségünk volt, de annál lelkesebb. Sikítozó lányok, röpködő pólók és ordító zene. Néha pár kör után tényleg olyan érzés volt, mintha #1 banda lennénk, és ezek olyan pillanatok voltak, amikre örökre emlékezni fogunk. Akárcsak az utolsó ominózus koncertünkre is.

A teljes sztori megértéséhez tudni kell, hogy nagyon sok kis feltörekvő, vagy épp süllyedő banda van a magyar underground rockközösségben. Természetes, hogy ezek rivalizálnak egymással, és bár általában minden konfliktus lerendezhető két sörrel, kialakulhatnak túlhevült pillanatok.

Szóval dióhéjban az utolsó fellépésünkön megjelent a mi konkurenciánk, beszóltak, visszaszóltunk, jól elvertük egymást, és kitört négy fogam ahogy nekiestem az egyik hangfalnak. Megsajnáltak, meghívtak egy sörre, mi pedig felhívtuk őket a színpadra, hogy együtt játsszuk az utolsó számokat.

Másnap az ellenséges banda egyik tagja rám írt, hogy nagyon sajnálja a történteket, és mikor az ő foga tört ki hasonló szituációban, akkor a Fogorvos Budapest segített helyreállítani a problémát. Felkeresetem a weboldaluk, és megnéztem milyenek a fog implantátum árak. Fogalmam sem volt mennyibe kerülhet egy fogpótlás, de elég korrektnek tűntek az árak. Egy implantátum beültetése 120.000 Ft. Itt két különböző technológiával készült rögzítést is kínálnak, az alapján melyik a megfelelő a páciensnek.

Az egyik technológiánál az implantátum oszteofil felülettel van ellátva. Ez azért fontos, mert klinikai kísérletek igazolják, hogy az oszteofil biomodális felületképzést alkalmazó implantátumok sokkal gyorsabban és biztonságosabban csontosodnak el. Ezeknél az implantátumoknál mikroérdességnek nevezett megoldást használnak, ami annyit tesz, hogy apró érdességgel látják el a felületét, így csökken az implantátumvesztés amíg gyógyul a behelyezés területe. Az implantátum pedig mechanikailag és biológiailag stabilabb lesz. Fontos, hogy ezek a rögzítők a legjobb minőségű, 99%-os tisztaságú titánból készülnek. Fontos az implantátum kialakítása is. Önmetsző, és csonttömörítő menetek vannak benne, melyek növelik a stabilitást, és tömörítést. Az implantátum nyakán mikromenetek vannak, amik a hibátlan kontaktus kialakulását, és az optimális erőeloszlást segítik. Mikor megalkották ezt a kis kütyüt, arra is figyeltek, hogy kúp formájú kialakításának köszönhetően meggátolja a baktériumok bejutását.

A másik technológiával készült implantátumot Koreában fejlesztik, és az előzőhöz hasonló fejlett megoldásokat alkalmaz, mint az önmetsző menet, és a behelyezéskor kialakuló tulmelegedést akadályozó kialakítás.

Az implantátum behelyezésen kívül a Fogorvos Budapest rengeteg más szolgáltatást is nyújt. Lássuk ezeket is!

Az implantáció felszabadítás 15.000 Ft-ba kerül. Ennél az eljárásnál az orvos felnyitja az implantátumot rejtő ínyfelületet, és egy speciális gyógyuló csavart helyez be. Ezt követően 1-2 hetet várni kell, és az íny alkalmas lesz lenyomatvételre.

Az egyenes implantátum felépítmény 40.000 Ft, a szögtört pedig 45.000 Ft. A fogpótlásnak talán ez a legizgalmasabb része. Maga az implantátum tulajdonképpen egy szuper speciális csavart jelent, amit be kell fúrni az állkapocsba. Ezzel önmagában még nem sokra megyünk, hiszen az új fogat is rá kell rakni. Na pont ezt jelenti a felépítmény. A fogorvos rászerel a rögzítőre egy szép új fogat. Igaz erre még kell a korona is.

A fémkerámiás koronát 45.000 Ft-ért rakják fel, a cirkónium koronát pedig 65.000 Ft-ért. Persze – ahogy a fogorvos tudomány világában semmi – a koronák világa sem egyszerű. Vannak cementtel rögzíthető, és csavarozható koronák is. Valószínűleg az érdeklődő hosszas szakcikkeket találhat arról, melyik a jobb és miért. Én most csak annyit mondok, hogy a csavarozható korona 30.000 Ft felárral kapható, ezért az valószínűleg a profibb megoldást jelenti.

A kivehető fogpótlást a Fogorvos Budapest szakemberei 250.000 Ft értékben csinálják meg.

A fogsor olyan, mint az ujjlenyomat, ahány ember annyi féle, ezért ezek a fog implantátum árak természetesen csak iránymutatók. A pontos összeg precíz vizsgálat, és konzultáció után határozható meg. Viszont tök jófejség, hogy feltüntettek a weboldalukon egy ár táblát, amiből nagyjából tájékozódhat az amúgy is ijedt és zavarodott páciens.

És ha már így szóba hoztam a weboldalt, kicsit beszéljünk arról is. A főoldalon egy letisztult design fogad minket. Fogorvosos kék fehér színek, pirossal kiemelve a telefonszám amire rákattintva azonnal hívhatjuk a rendelőt. Emellett egy chatablak is lelkesen várja a kérdéseket. A felső menüsorban kattintgatva megismerhetjük a munkatársakat, árakat, kapcsolatfelvételi lehetőségeket, vagy akár azonnal kérhetünk időpontot.

Lefele görgetve megismerhetjük a vállalkozás kódexét, azokat az erkölcsi és szakmai elveket, melyeket követve a Fogorvos Budapest kiemelkedő szolgáltatást tud nyújtani. Az áraik kiszámíthatók, és megfizethetők. A pácienseket nem egyszer jól lehúzható aranybányának tekintik, hanem tiszteletreméltó ügyfeleknek, akikkel hosszútávú, elégedett kapcsolatot akarnak kialakítani. A szájüreg egészségesen tartását hosszútávú csapatmunkának tekintik, melynek része a páciens, az orvos, az asszisztens és a dentálhigénikus is. A magas szintű ellátásnál is fontosabbnak tartják a megelőzést. Nem csak meggyógyítják a beteget, hanem azt is megtanítják neki, hogyan lehet az új, egészséges állapotot fenntartani. Nem a pénz az elsődleges motiváció, hanem az elégedett egészséges ügyfelek.

A csúcsminőségű fogászati beavatkozások persze csak egy része a kitűnő orvos, és a makulátlan erkölcsi kódex. Ultramodern eszközökre is szükség van hozzá. A Fogorvos Budapestnél ebből sincs hiány. Tartják a tempót a fogászat dinamikus fejlődésével. A legjobb gépeket szerzik be, és folyamatosan tanulják az újabb eljárásokat, melyek segítségével még inkább esztétikus fogak varázsolhatók.

Ha kíváncsi vagy rá, kik teszik kiemelkedővé ezt a fogorvosi rendelőt, a „munkatársaink” menüpontban mindegyikükkel megismerkedhetsz a részletes bemutatkozó szövegeknek köszönhetően. Három szakember dolgozik a tökéletes fogakért. Mindhármuk szövegéből érződik a szakma iránti alázat, és a lelkesedés. Attól pedig nem kell tartanod, hogy zöldfülűekre bízod a rizikós munkát, mert kivétel nélkül több mint 20 év tapasztalatával rendelkeznek.

Amennyiben fontosak neked a korrekt fog implantátum árak, a magas szakértelem és a páciensközpontú hozzáállás, akkor a Fogorvos Budapest a legkiválóbb rendelő amit választhatsz. Nekem elhiheted, rocksztárok lettek az új fogaim 🙂