A kollégám új szerzeménye nekem is nagyon megtetszett
A zenehallgatás egy olyan dolog, amit gyakorlatilag bármi közben meg lehet tenni. Akár takarítasz, akár főzöl vagy mosogatsz, vagy éppen tanulsz, vagy csak ha utazol és próbálsz egy kicsit kikapcsolódni. Egy kis zene mindenen tud javítani, szórakoztatóbbá teszi az esetleges unalmas feladatokat, mint például amilyen a házimunka. De rengeteg gyönyörű emlék is születhet így, például a múltkor a férjem este amikor hazaért, bekapcsolt egy kis zenét és órákig táncoltunk együtt. Olyan romantikus volt. De én a legtöbbször akkor hallgatok zenét, amikor megyek dolgozni vagy leszaladok a boltba egyedül. Általában romantikus, szerelmes számokat hallgatok, amit néhány ember furcsának tarthat, de én ezt szeretem…
Így tettem ezt ma reggel is, amikor elindultam munkába. Beraktam a fülesem és elkezdtem hallgatni egy szép, lassú számot a szerelemről. Ahogy sétáltam a buszhoz elment mellettem az egyik kollégám elektromos kerékpárral. Észre sem vett szerintem, de nem akartam utána kiabálni, hogy jó reggelt, gondoltam majd bent találkozunk. Amikor beértem ő már rég ott volt, pedig nagyjából 15 percre lakom a munkahelyemtől. Busszal mentem ő pedig – hát azt már említettem. Meg is lepődtem, hogy előbb odaért, mint én, így kíváncsi lettem. Elkezdtem kérdezgetni, hogy mióta van ilyen neki, milyen gyorsan lehet vele menni, mennyire biztonságos és vagy 100 kérdéssel bombáztam egyszerre. Szerintem kicsit elege lett, így ajánlott egy webáruházat, ahol utána tudok nézni és ha tetszik, akkor beszerezhetek egyet én is. A motorbolt.co.hu oldalát javasolta, így munka után hazafelé menet szét is néztem a rajta.
Igazság szerint nem sokat tudok az ilyesmiről, így minden információ új volt a számomra. Ez a bolt különböző elektromos kerékpárok, motoros felszerelések, motor- és kerékpár alkatrészek, gumik és egyéb kiegészítők árulásával foglalkozik. Elég hamar fel tudtam fedezni az oldalt, mert könnyű volt rajta eligazodni és minden fontos dolgot megtaláltam, amiről tudnom kellene. Az elektromos kerékpár árak elég széles skálán mozognak, így azt hiszem tudnék olyat találni, ami belefér a büdzsébe nekem is. A választék nagyon széles és a termékekre kattintva el tudtam olvasni tehát a specifikációkat és a hozzájuk tartozó információkat is. Meg is találtam rögtön azt, ami szerintem tökéletes lenne nekem. Milyen szuper lenne ezzel járni munkába reggelente, nem pedig busszal… Még bérletet sem kellene vennem!
A megrendelés folyamata is elég egyszerűnek tűnik. Igazából csak pár adatot kell kitölteni, majd választani egy szállítási, majd pedig egy fizetési módot. Ha ez megvan, akkor fel fognak keresni telefonon, hogy leellenőrizzék, hogy helyesek-e az adatok, amiket megadtunk illetve megfelelő és megfelelő számú terméket rendeltünk-e meg. Ha ez is megvan akkor a megrendelés véglegesítve is lesz és nagyjából egy héten belül ki is próbálhatjuk az új szerzeményünket!
Hazaérve a férjemnek is megmutattam, neki is tetszett igazából. Úgy láttam rajta, hogy ő is örülne egy hasonlónak! Úgyhogy megmutattam neki az elektromos kerékpár árakat is és azt mondta, hogy szerinte korrektek azok is. Nagyon örülök neki! Azt mondta, hogy még azért aludjunk rá egyet, de mivel közeledik az évfordulónk kölcsönösen meglephetnénk egymást. Szerintem szuper ötlet, amúgy sem tudtam, hogy mit vegyek neki, hiszen itt vagyok én, mi mást akarhatna még?!