Az új stúdió megvásárlása előtt kell energetikai tanúsítvány?

Nos, mint kiokosodtam nem feltétlenül. De mivel nem csak stúdiót vennék, hanem hozzá tartozó lakást is, ezért nem árt. Igen, tudom elég érdekes lépés ez most tőlem, de összejöttek a dolgok, szóval úgy gondoltam ez már majdnem sors szerű.

Tehát először annak néztem utána, hogy az értékbecslés hogy megy, mert ez volt a prioritás. Ezen az oldalon találtam meg a szükséges információkat, és árakat, sok minden mással együtt, de mindent csak szép sorjában. Én nagyon elégedett voltam velük minden szempontból.

Minden szépen le van írva feketén fehéren. Először is egy csomó papírra volt szükségem, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra előteremteni, szóval ha ilyesmire adjátok a fejeteket, azért ezt kalkuláljátok bele. Bár egy két dologgal ez a cég is tud segíteni némi juttatás fejében, ha sürgősen kell. Mivel engem nem hajtott a tatár, inkább utána mentem magam. Ezen az oldalon feltüntetett árak egy értékbecslésért amúgy abszolút nem vészesek, bár természetesen függ attól, hogy milyen ingatlant néznek: lakást vagy családi házat, illetve, hogy mekkora az adott ingatlan.

Ami nagyon pozitív volt, hogy az energetikai tanúsítvány fejében 50%-ot el is engedtek az értékbecslésből, persze ha az ember összeadja, egy kicsit jobban jönnek ki így, mint csak a sima értékbecsléssel, de nekem amúgy is szükségem volt egy ilyenre. Ugyanis két ingatlan között vacilláltam. Az egyiknek megkaptam az energetikai tanúsítványát, a másiknak viszont nem volt. Kellett valami összehasonlítási alapnak. Szóval az az 50 százalék nagyon jól jött ingyér.

A tanúsítás alapja egy 12-es skála, ezen az oldalon fel is tüntetik a képet, ami az AA++-tól a JJ-ig tart jótól a rosszig. Ez az eljárás tarthat egy napig, de ha sürgős akkor 12 órán belül is elő tudják állítani a szükséges iratokat, amit GLS-sel vagy ímélben küldenek a megbízónak. Az egy munkanap esetemben teljesen megfelelt, és ahol csak tudok igyekszem környezettudatosan dönteni, arról nem is beszélve, hogy az ímél mennyivel gyorsabb és egyszerűbb egy futárszolgálatnál. Nagyon örültem ennek az opciójuknak.

Megrendelni az oldal alján található zöld űrlapon keresztül, vagy telefonon tudja az ember. Mivel én szeretek telefonálni, én ezt az opciót választottam, és nagyon kedvesek voltak a telefonban, nagyon professzionálisak. Ha az embernek amúgy egyéb kérdése támadna nézelődés közben, nem kell egyből ímélt írnia, vagy telefont ragadnia, hanem elég ha az oldal sarkában lévő chat fejet használja, és szinte azonnal válaszolnak is.

Aki esetleg nagyon elvan veszve a hitelek terén, és tanácsadásra lenne szüksége, de nem tudja, hol kezdje, annak ezen az oldalon is lehet kutakodni. Ugyan részleteiben menően nem néztem bele, mert én sajnos (vagy nem) sem a CSOKra, sem a babaváróra nem vagyok jogosult, és szerencsére különösebb hitelt se kellett felvennem. Tudom, egy vagyok a kevés kivételezett közül. Szóval, ha más nem ilyen szerencsés, legalább a jó irányba tudom terelni, ha segítség kell neki.

Remélem hasznosnak találtátok ezt a kis bejegyzést. Majd még jelentkezem, addig is: vigyázzatok magatokra, és hallgassatok sok zenét.